Július 15-én láthatja először edzőmérkőzésen a megújuló győrsövényházi labdarúgócsapatot a közönség. Ebből az apropóból Hancz Attilát, a sportegyesület elnökét a meglehetősen ínséges előző idényről, a nemrégiben megkezdődött felkészülésről, a jegy- és bérletárakról, valamint a célkitűzésekről kérdeztük.
– Az elmúlt bajnokság nem volt éppen egy diadalmenet…
– Valóban, sajnos nem úgy sikerült, ahogy azt a bajnokság elején velünk együtt mindenki várta. Úgy gondolom, hogy erős kerettel sikerült neki vágni az idénynek, de morális és egyéb okok miatt már az őszi szezon közepén látszott, hogy bajok vannak. A téli szünetben szerettük volna megerősíteni a csapatot. Ez látszólag sikerült is, de az átigazolási időszak utolsó napján két meghatározó játékosunk is távozott. Ennek hatására Drobnitsch Tamás edző lemondott. A kialakult helyzetben, illetve a megkeresett edzők által kért túlzottan magas összeg hatására nem láttuk értelmét külön edző alkalmazásának, így játékosokat bíztunk meg a feladattal. A tavaszi hazai mérkőzéseken, ahogy mondani szokták, partiban voltunk ellenfeleinkkel, idegenben azonban csúfos vereségeket szenvedtünk, illetve a szezon végére a játékosok teljesen belefásultak a kilátástalan harcba. Az azonban mindenképpen ide tartozik, hogy edzésmunka híján nyílván nem is lehetett más eredményre számítani, így az egyesület kiesett a megyei I. osztályból. Nevezésünket a megyei II. osztályba adtuk be, és reményeink szerint a győri csoportba kerülünk. Ennek már csak azért is örülnék, mert Kónnyal, Enesével és Rábapatonával a szurkolók presztízsmérkőzéseket láthatnának.
– Milyen csapat vág neki az új bajnokságnak?
– A keretben jelentős változások lesznek, hiszen a csapat győrsövényházi tagjain kívül szinte mindenki távozik, vagy szögre akasztja a cipőt. A megyei II. osztályra készülő csapatnál a munkát tíz év elteltével újra Pék László irányítja. Célunk, hogy minél több helyi vagy Győrsövényházhoz kötődő játékos rúgja nálunk a labdát. Az ehhez szükséges lépéseket már megtettük, de véglegeset majd csak az átigazolási szezon július 28-i lezárta után tudok mondani.
– Hogyan zajlik a felkészülés?
– Az első tréningre július 6-án került sor. A felkészülési időszakban hetente három edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készülnek a fiúk. A már ismert felkészülési mérkőzések a következők: július 15., 17 óra, Győrsövényház–Jánossomorja; július 19., 18 óra, Lébény–Győrsövényház; július 29–30., Gúth János emléktorna, Enese. A szezon augusztus 13-án kezdődik.
– Milyen eredmény várható az új gárdától?
– Bízom benne, hogy az ínséges idők után az egyesület az alsóbb osztályban nevéhez méltóan szerepel, és a közönséget is visszacsalogatja a pályára. Annak ellenére, hogy a keret még korántsem teljes és végleges, mindenképpen a mezőny első felében szeretnénk végezni.
– Drágulnak az árak?
– A jegyek és a bérletek árai egyelőre nem emelkednek. Azt gondolom, ez korrekt a szurkolókkal szemben. Először bizonyítson a csapat, azután lehet többet kérni a jó produkcióért. Újdonság még, hogy baráti kör létrehozását tervezzük, amelybe bármely szurkoló beléphet, minimum havi ezer forint tagdíj befizetése mellett.
H. G.