A győrsövényházi képviselő-testület december 28-án tartotta idei utolsó ülését, amelyen több döntés született.
● Január 1-jétől 8 százalékkal emelkednek az önkormányzati tulajdonú bérlakások bérleti díjai. A komfortos lakásért 97, az összkomfortosért 135 forintot kell fizetni a bent lakóknak négyzetméterenként, havonta.
● Ugyancsak 2007 első napjától 8 százalékkal drágulnak az önkormányzati konyha térítési díjai. Az óvodásoknak 212, a napköziseknek 272, a menzásoknak 188, a külsősöknek 423 forintot kell fizetni.
● Az új esztendőben az eddigi 120 ezer helyett 150 ezer forintba kerül a gázközmű-fejlesztési hozzájárulás, azaz ennyit kell fizetni a vezetékes gázra való rákötés lehetőségének a megteremtéséért.
● A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a német kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást. Ennek teljes szövege a közeljövőben felkerül a honlapra.