Október 11-én megtartotta alakuló ülését Győrsövényház új képviselő-testülete. Szabó Gáborné, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az október 1-jei választás hivatalos végeredményét, majd átnyújtotta a megbízólevelet Hokstok Imre polgármesternek, Hancz Gábor, Jós László, dr. Matusz Árpád, Muszpantnerné Torma Emília, Nagy Zoltán, Varga Lőrincné és ifj. Varga Sándor képviselőknek. Ezt követően mindannyian letették az esküt.
A testület alpolgármesternek Hancz Gábort, az ügyrendi bizottság vezetőjének Varga Lőrincnét, a bizottság tagjának Muszpantnerné Torma Emíliát és ifj. Varga Sándort, a munkaügyi bizottság vezetőjének dr. Matusz Árpádot, a bizottság tagjának Jós Lászlót és Nagy Zoltánt választotta meg. Az új alpolgármester ebben a minőségében is letette az esküt.
Hokstok Imre programjának ismertetésében elmondta: a kormány megszorító törekvései miatt nem számít könnyebb négy esztendőre, mint a korábbi volt. Célként azt nevezte meg, hogy – hasonlóan az eddigi ciklusokhoz – a község a nehézségekből jól jöjjön ki, és szebbé, élhetőbbé váljon, miközben biztosított marad az intézmények működtetése is.
A testület úgy döntött, hogy a novemberi ülésen áttekinti az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát.
Az ülést a polgármester eskütételéig korelnökként dr. Matusz Árpád vezette.