Ülést tartott a győrsövényházi képviselő-testület december 17-én. A fontosabb döntések:
• A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy az önkormányzati építési telkek eddigi négyéves beépítési kötelezettségét eltörli. Ezután beépítési kötelezettség nélkül lehet vásárolni telket a Szapudi András utcában, áfával együtt négyzetméterenként 990 forintért.
Eladó építési telkek
• Az ivóvízdíj 5,5 százalékkal emelkedik január 1-jétől. Eszerint 1 köbméter vízért a lakosság, az önkormányzatok és intézményeik 196,8 forint helyett 207,6 forintot, a közületek 219,6 forint helyett 231,6 forintot fizetnek az új évben, a 20 százalékos áfával együtt. Az alapdíj 13 centiméter átmérőjű vízmérő esetén a lakosság, az önkormányzatok és intézményeik számára 276-ról 288, a közületek számára 288-ról 300 forintra nő, szintén áfával együtt.
• Csaknem egyötödével, 19,2 százalékkal emelkedik a hulladékszállítási díj január 1-jétől. A drágítás kéttagú háztartás esetén havi 146, 4 tagú háztartás esetén havi 292 forint pluszkiadást jelent. A szokásosnál nagyobb mértékű emelés azért volt elkerülhetetlen, mert a községnek – csakúgy, mint további 69 Mosonmagyaróvár és Csorna környéki településnek – a következő években elő kell teremteni a hulladékgazdálkodás modernizációját célzó európai uniós pályázat tetemes önrészét. A projekt meghiúsulása esetén nagyon hamar szükségessé válna egy új hulladéklerakó építése a jelenlegi jánossomorjai helyett, valamint jelentős környezetvédelmi bírsággal is számolni kellene. Az új évben minden háztartás rendszeresen kap nejlonzsákokat, amelyekbe ásványvizes és üdítős műanyagpalackok gyűjthetők. Ezeket a Rekultív kft. rendszeres időközönként elszállítja majd a házaktól.
• A testület 2009. február 17-én, kedden 18 órára a faluházba tűzte ki a közmeghallgatást.
• A képviselő-testület elfogadta saját 2009. évi munkatervét.