MEGYEI II. OSZTÁLY ORCHIDEA HOTEL MOSONMAGYARÓVÁRI CSOPORT
15. forduló, 2008. november 23., 13.00
Mosonszolnok – Győrsövényház 1–1 (0–1)
Győrsövényház: Münnich – Horváth N., Varga, Bertalan, Károlyi (Láncos), Nagy Gy. (Horváth V.) – Majlinger, Fehér Z. (Büki), Domnanics – Steininger, Fehér L. Edző: Horváth Norbert.
Gólok: Horváth N. (11. p., 0–1), 67. p. (1–1).
Télies hideg és hótól áztatott pálya fogadta a csapatokat Mosonszolnokon. A mérkőzés ehhez képest viszont nem hozott eget rengető iramot, kényelmes tempóban focizgattak a csapatok. A 11. percben Horváth Norbert szerzett erőszakosan labdát a hazai tizenhatos előterében, majd kettőt tolt a labdán befelé, és 20 méterről gyönyörűen visszahúzta azt a rövid sarokra, mely így a kapu bal oldalába vágódott (0–1). Ezt követően a sövényháziak visszahúzódtak saját térfelükre, és az agilis Fehér Lénárdnak köszönhetően többször meglódulhattak előre, de igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítani, igaz a hazaiaknak sem, akik rengeteg hibával játszottak.
A második félidőben sem változott a játék képe. A hazaiak ugyan mezőnyfölényben játszottak, de nem tudtak mit kezdeni a szervezetten védekező vendéggárdával. A 67. percben azonban kihagyott a vendégvédelem, és egy gyorsan elvégzett hazai szabadrúgást követően egyenlítettek a szolnokiak. Érdekes, hogy a csapat ebbena szezonban már a harmadik gólt kapja úgy szabadrúgás után, hogy nem áll a labda elé senki. A gól után a hazaiak nem tudták már felpörgetni a játékot, így maradt a döntetlen, amely a mérkőzés képe alapján igazságosnak mondható – más kérdés, hogy ha figyelem nem hagy ki pár másodpercre könnyen három ponttal távozhatott volna a csapat Mosonszolnokról.