Cikk jelent meg Győrsövényházról a Kisalföld megyei napilap 2008. augusztus 28-i számának 10. oldalán. Az írás alább olvasható el.
Első tanévben öt osztály: A jövő héttől Waldorf-iskola is működik Győrsövényházon
Hatmillióból felújítják a ravatalozót
Győrsövényház
Munkatársunktól
Hatmillió forintból újítják fel a következő hónapokban a győrsövényházi ravatalozót. A helyi önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, köszönhetően az önhikis pályázaton elnyert 17 millió forintnak.
– A község egyik legrégebben húzódó beruházása kezdődik meg az ősszel – tájékoztatta a Kisalföldet Hokstok Imre győrsövényházi polgármester. A település az elmúlt öt évben többször pályázott a hatvanas években épült, azóta meglehetősen rossz állapotba került ravatalozó felújítására. A sikertelen próbálkozások után idén a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 6 millió 88 ezer forintos összköltség 80 százalékát, 4 millió 871 ezer forintot ítélt meg támogatásként. Ennek révén kívül-belül tatarozzák az épületet, amelyet nagy előtetővel is bővítenek. Az egyik helyiségből mozgáskorlátozottak által is használható WC-t alakítanak ki. A kivitelezés legkésőbb jövő tavasszal fejeződik be. A képviselő-testület pályázott arra is, hogy a temetőút kockakő burkolatot kapjon, erre azonban nem kapott pénzt. A beruházás egy részét ennek ellenére saját erőből elvégzi a falu.
Győrsövényháznak még egy fontos elképzelése van, amelynek megvalósítása hosszú idő óta várat magára. A polgármester elmondta: továbbra is keresik a pénzügyi megoldást a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére. A település közművesített telkeket is kínál a Szapudi András utcában, négyzetméterét 1000 forintért.
Hokstok Imre hangsúlyozta: az önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott, köszönhetően az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések számára kiírt pályázaton idén elnyert 17,2 millió forintnak. Ehhez azonban 2007-ben fájó döntést kellett meghozni: tavaly szeptemberben megszűnt a felső tagozat a községben. Az alsó tagozat helyben maradt és a kónyi iskola tagintézményeként működik, miként a helyi óvoda is a kónyi óvodához került szervezetileg. „Szerencsére a körjegyzőségi központ Kónnyal nagyon jó a kapcsolatunk” – jegyezte meg a polgármester, aki hozzáfűzte: idén 700 ezer forintot fordítanak az iskolás gyermeket nevelő családok beiskolázási támogatására.
Az iskola üresen maradt termei egyébként újra gyerekzsivajjal telnek meg szeptembertől. A képviselő-testület bérbe adta az épület egy részét a Vadrózsa Egyesületnek, amely Waldorf általános iskolát működtet benne az új tanévben. A jövő héten kezdődő első tanévben öt osztály indul. A megállapodás értelmében a két intézmény egymás zavarása nélkül él majd egymás mellett.
Sztárvendég: Csepregi–Végvári és Maksa
Maksa Zoltán humorista, valamint az egykori Neoton Família két tagja, Csepregi Éva és Végvári Ádám lesz szombaton a XVIII. Győrsövényházi Falunap sztárvendége. Előbbi 16 órakor, utóbbi két előadó 19.30-kor lép színpadra. A délelőtti programok sorában játszóház, lövészverseny, lábtengó, ugrálóvár és tizenegyesrúgó verseny szerepel. Két kiállítás is nyílik: Szabó Istvánné képeiből, valamint a Biblia éve apropóján régi Szentírásokból és imakönyvekből. Délután íjászat, lufihajtogatás, arcfestés, sétakocsizás, karaoke, a Savaria Judo Klub győrsövényházi szakosztályának bemutatója, a kónyi Pipitér néptáncegyüttes, valamint Frühwirth Attila műsora várja az érdeklődőket. 17.15-kor a pápai Munkácsy Zenestúdió szerepel, 18.15-kor a Győri Nemzeti Színház két művésze, Szűcs Kinga és Nagy Balázs operettslágereket énekel. A napot 20.45-kor tűzijáték, 21 órakor pedig két bál zárja.
A győrsövényházi általános iskolában a héten napközis tábort tartanak a helyi diákoknak.