A Kisalföld 2008. november 17-i számának 8. oldalán fényképes cikk jelent meg a Győrsövényházon működő Vadrózsa Waldorf Iskoláról, amely alább olvasható el.
A Waldorf zökkenőmentesen kezdte meg működését
Nyílt nap a Vadrózsa iskolában
Győrsövényház
Munkatársunktól
Nyílt napon mutatkozik be az érdeklődőknek a Győrsövényházon működő Vadrózsa Waldorf általános iskola. Az intézmény két és fél hónapja nyitotta ki kapuit.
Sikeresnek ítéli a Győrsövényházon szeptemberben megnyílt Vadrózsa Waldorf Iskola eddigi működését Kiss Emília iskolaképviselő-igazgató. A fenntartó Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület a község önkormányzatától vette bérbe az általános iskolának a felső tagozat 2007. szeptemberi megszűnése miatt üresen maradt szárnyát.
Kiss Emília a Kisalföldnek elmondta: a gyerekek szép természeti környezetben, a Fertő–Hanság Nemzeti Park tőszomszédságában tanulhatnak, ami ideális a Waldorf-pedagógia számára. Győrből fél nyolckor induló iskolabusz hozza a diákokat, akik délután háromnegyed háromkor vannak ismét a megyeszékhelyen. „Az egyre erősebb negatív külső hatások ellensúlyozására igen fontos, hogy a kicsik napjuk nagy részét a város zajától távol, nyugodt, természetes környezetben töltsék” – vélekedett a pedagógus.
A szakember kiemelte: augusztusban a szülők és a tanárok rendkívül sokat tettek azért, hogy az épületrészt felkészítsék a gyerekek fogadására. A táblákra rajzok kerültek, s a termek osztályfokonként más-más színt kaptak, így egy csapásra meghitté, barátságossá váltak. Azóta a falakon a gyerekek festményei, rajzai tanúskodnak arról, hogy a művészeti tevékenység is hozzájárul személyiségük kibontakoztatásához.
A Vadrózsa Waldorf Iskola közössége november 20-án, csütörtökön nyílt napon mutatkozik be az érdeklődőknek. A főoktatás délelőtt fél kilenckor kezdődik, majd szakórákat tekinthetnek meg az érdeklődők. Utána a tanárok a beiratkozás lehetőségéről adnak információkat, és válaszolnak a kérdésekre. Bővebb információ az iskola honlapján található (vadrozsawaldorf.hu). Azoknak, akik igénylik – elérhetőségük megadása esetén –, tájékoztatót küld az intézmény. A Vadrózsa Waldorf Iskola ötödikesei nemrégiben Indiáról tanultak, ahogy a képen is látható, nem a megszokott módon.
A Vadrózsa Waldorf Iskola ötödikesei nemrégiben Indiáról tanultak, ahogy a képen is látható, nem a megszokott módon.