A Kisalföld november 24-i, hétfői számának 8. oldalán rövid cikk jelent meg a Győrsövényházról november első hetében ellopott jármű szerencsés megkerüléséről. A cikk alább olvasható el.
Linzben lett meg a jármű
Győrsövényház–Linz
Munkatársunktól
Győrsövényházon lopták el, Ausztriában került elő egy kisteherautó a minap.
Vezetője elmondása szerint két percre ugrott be rokonaihoz, a járgányt az utcán állította le. Mire visszatért, járművének csak a hűlt helyét találta. Az alkalomszülte tolvajnak könnyű dolga volt, hiszen az indítókulcs benne maradt a kocsiban, az ajtók is nyitva voltak. A csornai rendőrök nemzetközi körözést adtak ki az Ivecóra és a tulajdonosának szerencséje lett: osztrák kollégáik már másnap jelezték, hogy a keresett kisteherautó Linz városában előkerült, sértetlenül. És ami még hihetetlenebb, előkerült a fülkéből az a 300 ezer forint is, melyet a sofőr a ruhái közé rejtett el.