Győrsövényház: Münnich – Bertalan, Varga (Láncos), Majlinger, Nagy Gy. – Németh L. (Hancz L.), Horváth N., Fehér Z., Domnanics – Fehér L. (Horváth V.), Büki. Edző: Horváth Norbert.
Gólok: 21. p. (0–1), Horváth N. (11-esből, 59. p., 1–1), 87. p. (1–2).
Ragyogó napsütésben kezdődött a mérkőzés, amelynek első félideje nem hozott jó játékot. Kevés helyzet alakult ki, amelyek közül a vendégek értékesítettek egyet a játékrész közepén. A második 45 percbe nagyobb elánnal vetették bele magukat a hazaiak, és mezőnyfölényt alakítottak ki. Úgy tűnt, a lendületet megtöri egy piros lap. Az 57. percben Domnanics lódult meg a jobb szélen, a védő lerántotta, de az asszisztens nem jelzett, és a játékvezető sípja is néma maradt. A sértett emiatt a partjelzőnél reklamált, röviden és nem túl hevesen, a vége mégis kiállítás lett. Két percre rá azonban egyenlített a hazai gárda. A Büki ellökéséért megítélt büntetőt Horváth N. magabiztosan értékesítette. A hátralévő fél órában nem játszottak alárendelt szerepet a tíz emberrel küzdő győrsövényháziak, de egyre kevésbé tudták megtartani a labdát. A vendégfölény a 87. percben ért góllá, amikor a védők mögé beívelt labdát a csatár 8 méterről fejelte a kapuba.
TARTALÉKOK
10. forduló, 2008. október 19., 12.00
Győrsövényház – Dunasziget 6–2 (4–0)
Győrsövényházi gólszerzők: Folkmayer, Látó, Lakatos, Kiss G., Búza, Takács R.