Győrsövényház: Élő – Bertalan (Németh K.), Varga L., Limp, Majlinger (Varga B.) – Domoszlai, Nagy D., Steininger, Horváth N. – Csizmazia (Feller), Károlyi. Edző: Horváth Norbert.
Győrsövényházi gólszerzők: Domoszlai, Steininger, Horváth N. (11-esből).
A Vas megyei II. osztályban szereplő – tavaly a bajnoki címről éppen lemaradó – Kenyeriben kritikán aluli minőségű játéktér fogadta a vendégeket. A hazaiak elmondása szerint ez az egyik legjobb játéktér az osztályban, ezek után bele sem mertünk gondolni, milyen a többi. Az első félidőben lüktető iramú játékot láthatott a mérkőzésre kilátogató gyér számú nézőközönség. A Győrsövényház szerzett vezetést Domoszlai révén, de a hazaiak két egyéni hibát kihasználva a szünetig fordítottak.
A második félidő elején Steininger bombázott a kapuba, majd a Károlyi ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítette Horváth N. Innentől kezdve azonban ismét előjött néhány hiba, melyeket a rossz emlékű enesei Gúth János Emléktornán már láthattak a nézők. A hazaiak pedig ezeket ki is használták, így ismét nagy gólarányú vereség lett a vége, noha ez a mérkőzés képében abszolút nem volt benne. A csapat hétvégén Acsalagon már tétmérkőzésen, a Magyar Kupa megyei selejtezőjében lép pályára.
A mérkőzés után a hazaiak – viszonozva a sövényháziak télen tett gesztusát – vacsorára látták vendégül a csapatot.
Horváth Norbert: – Sajnos még egy edzőmérkőzésen sem léphettünk úgy a pályára, ahogy én azt előzetesen elképzeltem. A hozzáállással és a küzdőszellemmel elégedett lehetek, azonban egy-két poszton akkora fegyelmezetlenségeket követünk el, amelyeket az ellenfél azonnal góllal büntet.