MEGYEI II. OSZTÁLY ORCHIDEA HOTEL MOSONMAGYARÓVÁRI CSOPORT
28. forduló, 2009. május 31., 17.00
Győrsövényház – Halászi 2–0 (2–0)
Győrsövényház: Münnich – Limp, Varga L., Bertalan – Fehér Z. (Laposa), Nagy D. (Domnanics), Nagy P. (Büki), Domoszlai– Steininger, Fehér L., Károlyi. Edző: Horváth Norbert.
Gólszerző: Steininger (22. és 26. p.).
A sereghajtó elleni mérkőzés alacsony színvonalú játékot hozott. Az első félidő azonban ezt még nem mutatta. A labda jórészt a hazaiaknál volt, néhány ígéretes lehetőséget ki is dolgoztak, de igazán nagy ziccer nem adódott. A 22. percben aztán egy jó kiugratás után Steininger a kivetődő kapus mellett elhúzta a labdát, majd éles szögből a kapuba gurított. A vendégeknek még felocsúdni sem volt idejük, amikor szép támadás végén Bertalan beadásából fejjel ismét Steininger volt eredményes, igaz, ehhez kellett a hazaiak védője is, akinek a lábáról pattant a labda a vendég kapuba. Az első félidő további említésre méltó eseményt nem hozott.
A második félidőben sem nagyon változott a játék képe, de sajnos a hazai csapat játékának színvonala lesüllyedt a vendégcsapat szintjére. Rengeteg eladott labda, felesleges előre ívelések, türelmetlen játék jellemezte a győrsövényháziak játékát. A vendégek egyetlen épkézláb helyzetet sem dolgoztak ki, a hazaiak is csak egy meg nem adott gólig és lehetőségekig jutottak. A látottak alapján a hazai győzelem egy percig sem volt kétséges, így a három pont itthon maradt.
TARTALÉKOK
28. forduló, 2009. május 31., 15.00
Győrsövényház – Halászi 4–3 (3–1)
Győrsövényházi gólszerzők: Hancz L. (2), Szakál D., Horváth V.