Győrsövényház – Győrladamér-Csinód 1–2 (1–1)
Győrsövényház: Münnich – Károlyi, Bertalan, Majlinger, Fehér Z. (Nagy D.), Limp – Domnanics (Nagy P.), Domoszlai, Horváth N. – Büki (Horváth V.), Fehér L. Edző: Horváth Norbert.
Gólok: Domoszlai (3. p., 1–0), Babos (21. p., 1–1), Róth (55. p., 1–2).
Mindkét csapat tartalékos felállásban kezdte a mérkőzést, hiszen sok eltiltottat számláltak a csapatok. Hazai szempontból ragyogóan indult minden: Domoszlai végezhetett el szabadrúgást a 3. percben, és ragyogóan csavart a kapu bal oldalába. A vendégek a félidő közepére találtak magukra. Ekkor Majlinger és Bertalan hibáját kihasználva Babos lőtt a tehetetlen Münnich mellett a kapuba. Ezt követően a vendégek több ziccert is hibáztak, míg a hazaiak csak Károlyi révén tudtak veszélyeztetni egyszer, így a szünetre maradt a döntetlen.
A második félidő elején Fehér L. hibázott ordító ziccerben, majd az ellentámadásból büntettek a vendégek. Egy a védők felett átszálló beadást Róth lőtt kapásból, nagy erővel a kapu közepébe. Innentől a hazaiak birtokolták többet a labdát, a helyzeteik is megvoltak az egyenlítéshez, de ezek rendre kimaradtak, igaz a vendégek előtt is adódott több lehetőség. A mérkőzés eredménye már nem változott, így az a csapat nyerte a mérkőzést, amelyik helyzeteinél jobban koncentrált.
Eddigi eredmények