MEGYEI II. OSZTÁLY ORCHIDEA HOTEL MOSONMAGYARÓVÁRI CSOPORT
22. forduló, 2009. április 19., 17.00
Győrsövényház – Hédervár 2–1 (0–1)
Győrsövényház: Münnich – Nagy D., Varga L., Bertalan, Majlinger (Horváth N.) – Fehér Z.,Fehér L. (Szabó), Domoszlai, Domnanics – Nagy P., Károlyi (Horváth V.). Edző: Horváth Norbert.
Gólszerzők: Molnár (0–1, 29. p.), Nagy P. (1–1, 70. p.), Horváth V. (2–1, 92. p.).
Jó iramban kezdődött a mérkőzés. A hazaiaknál volt többet a labda, és néhány formás akcióra is futotta az erejükből, igaz Fehér Lénárd kapufáján túl csak lehetőségekig jutottak. Teljesen váratlanul a 29. percben vezetéshez jutottak a vendégek: egy jobb oldali szöglet után Molnár a védőket és Münnichet is megelőzve fejelt a kapu közepébe. Ezt követően kicsit összezavarodtak a hazaiak, és a Hédervár két kapufát is rúgott, de szerencsére a félidőig már nem változott az eredmény.
A második félidőre megint egy jóval elszántabb hazai csapat futott ki. Kézben tartották a mérkőzést, de Bancsó kapuja bevehetetlen maradt. A 68. percben azonban már ő sem tudott menteni. Domoszlai a 16-oson belül két ügyes csellel az alapvonal közelébe játszotta magát, majd laposan középre adott, Nagy Péternek pedig két lépésről nem okozott gondot a kapu közepébe lőni. A gól furcsa módon a hazaiakat zavarta meg jobban, mert innentől a vendégek kezdeményeztek többet, de igazi gólhelyzetig nem jutottak. Mikor már mindenki azt hitte, hogy pontosztozkodás lesz a vége, jött a slusszpoén. A Rezi reklamálásáért megítélt szabadrúgásból Horváth N. ívelt a 16-oson belülre. A védők elméláztak, a szemfüles Horváth V. pedig a meglepett Bancsó mellett a kapu közepébe gurította a labdát. A hazaiak harcosságukkal feltétlenül rászolgáltak a három pontra és egy olyan mérkőzést sikerült megnyerniük, amilyet az utóbbi időben általában elbukni szoktak.