Oldaltérkép
Hírek
Hírarchívum
Képgaléria
Falu
Eladó építési telkek
Eladó házak
Eseménynaptár
Anyakönyvi hírek
Önkormányzat
Csatorna-hozzájárulás befizetési időpontjai
Intézmények
Civil szervezetek
Egyházközség
Cégek
Helytörténet
Statisztikai adatok
Közszolgáltatások
Közbeszerzések
Egészségterv
2009-es hírek
2009-10-13
Idegenbeli győzelem 490 nap után

9. forduló, 2009. október 11., 16.00

Dunasziget – Győrsövényház 0–2 (0–1)

Győrsövényház: Élő – Csizmazia, Horváth N. (Majlinger), Limp, Bertalan – Steininger, Domoszlai, Nagy M., Fehér Z. (Domnanics) – Molnár, Károlyi. Edző: Horváth Norbert.

Gólszerzők: Molnár (32. p., 0–1), Steininger (72. p., 0–2).

 

A múlt heti Károlyháza elleni győzelem után a győrsövényházi csapat öt helyet előre ugorva a nyolcadik helyen landolt a tabellán. A Dunasziget elleni mérkőzésen a sűrű tabella miatt kikapni semmiképpen sem volt szabad. A vendégcsapat így is állt a mérkőzéshez, és már az első félidőben magához ragadta a kezdeményezést, ami mezőnyfölényben és két kapufában nyilvánult meg. A 32. percben azonban már semmi sem mentette meg a hazaiakat, mert egy jobb oldali beadást követően a konyhaszekrény méretű hazai védők között Molnár fejelt a kapuba 4 méterről. A félidő további részében is vendégek akarata érvényesült, a hazaiak mindösszesen egy lehetőségig jutottak el, azt is kihagyták.

 

A második félidő kevés eseményt hozott – a hazaiak szempontjából pedig szinte semmit, hiszen a vendégcsapat remekül kontrollálta a mérkőzést, igaz ez helyzetekben annyira nem mutatkozott meg, mint az első félidőben. Gólt azonban így is sikerült lőni, hiszen a 72. percben Steininger 15 méterről ballal lőtt elemi erővel a jobb felső sarokba. A hazaiak ettől végképp elkedvetlenedtek, így a vendégek gond nélkül őrizhették biztos előnyüket. A győrsövényházi gárda ezzel nagyon hosszú idegenbeli nyeretlenségi sorozatát szakította meg, hiszen legutóbb 490 napja, egészen pontosan 2008. június 8-án sikerült győznie vendégként, akkor Győrújfalun. Annak idején a siker bentmaradást ért, most reméljük, hogy az élbolyhoz kapaszkodás kezdetét jelenti.

 

Horváth Norbert: – Minden játékosomnak csak gratulálni tudok, mert végig az történt a pályán, amit elterveztünk. Külön öröm, hogy rendkívül hosszú idegenbeli nyeretlenségi sorozatot sikerült megtörnünk. Remélem, ez a győzelem szurkolóinkat is visszacsalogatja a pálya mellé.

 

U 21

9. forduló, 2009. október 11., 14.00

Dunasziget Győrsövényház 1–0 (1–0)

 

Eddigi eredmények