A Kisalföld megyei napilap 2009. november 4-i számának 10. oldalán cikk jelent meg a győrsövényházi Vadrózsa Waldorf Iskoláról, amely alább elolvasható.
Járnak az intézménybe Győrből, Mosonmagyaróvárról, Beziról Tárnokrétiből és Szlovákiából is
Élvezi a természetközeliséget a Waldorf-iskola
A Bakonyból és Szlovákiából is járnak a győrsövényházi Vadrózsa Waldorf Iskolába. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos és a szociális nevelésre.
Győrsövényház
Munkatársunktól
Második tanévét kezdte meg szeptemberben a Vadrózsa Waldorf Iskola. Kiss Emília iskolaképviselő-igazgató lapunknak elmondta: a gyönyörű természeti környezet és a szívélyes fogadtatás révén otthonra találtak a tóközi faluban.
„Az első tanévben sikerült megvalósítani elképzeléseinket: élvezhettük a vidék nyújtotta ajándékokat, s emellett nyugodtan mélyedhettünk el legfőbb feladatunkban, a tanulásban, tanításban. Örömteli számunkra a felfedező-felfedeztető módszerű tanulás. A gyerekek mindent kipróbálhatnak, megtapasztalhatnak, átélhetnek” – mondta a pedagógus. Hozzátette: államilag elismert tanterv szerint dolgoznak, órarendjükbe építve valósítják meg az alapfokú művészetoktatást.
A diákok a tantárgyi ismeretek megszerzése mellett kézimunkáznak, kézműveskednek, népszokásokkal ismerkednek, „olimpiai játékokon”, tanulmányi kirándulásokon, természetjáró táborban, túrákon vesznek részt. Két idegen nyelvet tanulnak, de kertépítéssel, zenével, lovaglással, íjászkodással és drámajátékokkal is foglalkoznak. Télen a Fehér-tavon korcsolyáznak.
A tanulókat iskolabusz szállítja Győrből Győrsövényházra, de idén már a környékbeli falvakból is többen rátaláltak a Vadrózsára. Járnak az intézménybe Mosonmagyaróvárról, Beziről, Tárnokrétiből, sőt, a Bakonyból és Szlovákiából is. Kiss Emília megjegyezte: egyre sürgetőbb az igény egy Waldorf-óvoda létrehozására.
Az iskolát bemutató programsorozat november 18-án nyílt nappal kezdődik.
Népmese-feldolgozás saját készítésű bábokkal a Vadrózsa iskolában.