Augusztus 15-én, vasárnap kezdődnek a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság mosonmagyaróvári csoportjának küzdelmei. A Győrsövényház céljairól Varga Lászlót, az egyesület elnökét kérdeztük.
– Kik távoztak a tavalyi keretből és kik az érkezők?
– Az első csapat keretéből mindössze Nagy Márton távozott, aki Enesén játszik tovább. Szerencsére az érkezők listája bővebb, összesen hét játékost igazoltunk a nyáron. Hujber Zsolt és Nagy Dávid hazaigazolt Beziről, Láncos Ferenc pedig Ikrényből igazolt a csapathoz és egyben haza. Az edző Rezi Lajos játékosként is számításba vehető, míg Herendről három játékos érkezett hozzánk: Magasházi János és testvére Magasházi Gábor, továbbá Farkas Gábor folytatja nálunk a pályafutását, akik mindhárman Győrben egyetemisták.
– A keret kialakításakor melyek voltak a legfontosabb szempontok?
– A csapat magját mindenképpen együtt akartuk tartani, és ez sikerült is. Szerettünk volna fiatal játékosokat igazolni, akik közösségi emberek is egyben, és segítségünkre lehetnek céljaink elérésében, emellett alázattal viseltetnek a foci iránt. Minden csapatrészbe igazoltunk játékost, így egyfajta versenyhelyzetet is teremtettünk, ami remélhetőleg jó hatással lesz a csapatra. Együttesünk az elmúlt idényben jelentős létszámgondokkal is küzdött, azt gondolom, talán sikerült ezt is némileg orvosolni.
– Rezi Lajos személyében volt NB I-es bajnok irányítja a csapatot. Mit jelenthet az ő személye?
– Lajos karakteres egyéniség, aki amellett, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkezik, kellő respekttel is bír a játékosok előtt. Az általa követelt fegyelem és edzésmunka, kiegészülve a játékosok győzni akarásával reményeim szerint megörvendezteti szurkolóinkat is a bajnoki mérkőzéseken.
– Mit vársz a csapattól, melyek a 2010/2011-es idény céljai?
– Játékban mindenképpen javulást várok. Azt gondolom, a csapategység, a sok edzés, a magas edzéslátogatottság meghozza gyümölcsét, és akkor az eredmények sem maradhatnak el. Persze ne feledjük, hogy a mosonmagyaróvári csoport erőviszonyai a három új csapat – Bezenye, Börcs, Győrzámoly – érkezésével jelentősen megváltozhatnak. A tavalyi 8. helyezéshez képest mindenképpen előrelépést várok, ez számszerűleg az 1–5. hely valamelyikének elérését jelenti.