Felkészülési mérkőzés, 2010. július 21., 18.00
Lébény – Győrsövényház 4–1 (3–1)
Győrsövényház: Hujber (Élő) – Németh K. (Fehér L.), Limp, Nagy D. (Csizmazia), Károlyi, Varga B., Láncos, Rezi, Domoszlai P., Burián, Magasházi. Vezetőedző: Rezi Lajos.
Győrsövényházi gólszerző: Károlyi.
Lejátszotta második felkészülési mérkőzését a Győrsövényház SE csapata a megyei I. osztályból papíron kiesett szomszédvár Lébény csapata ellen. Az ellenfél az átigazolási időszakban teljesen kicserélődött, eddig tíz játékos igazolt. A meccs pikantériáját adta továbbá, hogy a vendégcsapatban több lébényi játékos lépett pályára, mint a vendéglátóknál. Hétközi meccsről lévén szó, mindkét csapatban akadtak hiányzók.
A vendégcsapat a 20. másodpercben már hátrányba is került, úgy, hogy labdába sem ért, a hazai csatár szépen kilőtte 16 méterről a bal felső sarkot (1–0). Az egyenlítés a 25. percben sikerült, amikor Rezi szöglete után Károlyiról került a labda a lébényi kapuba (1–1). Ezután a hazai gárda fölénybe került, ami gólokban is megmutatkozott. Először egy jobb oldali akció után lőttek az üres kapuba (2–1), majd egy távoli lövés után a Hujberről kipattanó labdát lőtte a rövid sarokba a lébényi támadó (3–1). A második félidőben a vendégek részéről Fehér L. hibázott ziccerben, majd Burián lőtte mellé a Fehér L. lerántásáért megítélt büntetőt. A lébényieknek is sikerült elügyetlenkedniük néhány nagy helyzetet. A 70. percben Láncos öngóljával alakult ki a végeredmény (4–1).
A mérkőzésen mindét csapat előtt számos lehetőség adódott. A kapu előtt határozottabb Lébény több helyzetet kihasználva megérdemelten nyert a mezőnyben jól játszó, de helyzeteivel bőkezűen bánó sövényházi csapat ellen.
A július 25-re tervezett edzőmérkőzést az ellenfél (az Izop csapata) lemondta, így csak a tartalékcsapat játszott a Nádorváros tartalékcsapata ellen hazai pályán.
Felkészülési mérkőzés, 2010. július 25., 16.00
Győrsövényház U 21 – Nádorváros U 21 4–3 (1–1)
Gólszerzők: Csengei (2), Németh K., Csizmazia, ill. Torma (2), Bak.