Magyar Kupa, 1. forduló, 2010. augusztus 1., 17.00
Lébény II – Győrsövényház 1–5 (0–1)
Vezette: Végh M.
Győrsövényház: Hujber – Bertalan, Limp (Csizmazia), Varga B., Károlyi, Nagy D., Rezi (Németh K.), Domoszlai, Burián, Láncos, Fehér L. Vezetőedző: Rezi Lajos.
Gólszerzők: Balla, ill. Fehér L. (3), Burián, Domoszlai.
A Győrsövényház július 29-én Ikrényben játszott felkészülési mérkőzést, amelyen Magasházi és Burián egy-egy gólja ellenére 4–2-s vereséget szenvedett. Az idény első tétmérkőzésen vasárnap a megyei III. osztályban szereplő Lébény II vendégeként . A találkozót eredetileg egy héttel később játszották volna, ám a Győrsövényház akkor a Gyirmótot látja vendégül jótékonysági mérkőzésen (aug. 8., 18 óra), ezért a vendégek kérték a mérkőzés előbbre hozatalát, melyhez a rendező csapat is hozzájárult.
A kezdés után rögtön Fehér L. talált be a hazaiak hálójába (0–1). Ezután a vendégek sorra alakították ki a jobbnál jobb helyzeteket, de azokat rendre el is puskázták. Burián, Fehér L., és Láncos összesen hét ordító ziccert hibázott el, egy ízben Burián még a kapust is kicselezte, de utána csak a kapufát találta el.
A második félidő ugyanúgy indult, mint az első, azonnal egy Fehér L. góllal (0–2). Tíz perc múlva szépített az ellenfél, az első kapura lövésükből gólt ért el Balla (1–2). Még mielőtt a lébényi szurkolók reménykedhettek volna, Fehér L. egyéni játék utána ballal bombázott a léc alá a 64. percben (1–3). A 72. percben Burián emelt a kapus fölött a hálóba (1–4), majd hét perccel a vége előtt Domoszlai csavart mesterien a bal sarokba (1–5).
A csekély ellenállást kifejtő és a végére erejével teljesen elkészülő ellenfél ellen a Győrsövényház tetszés szerint alakította ki helyzeteit, viszont lehetőségeivel továbbra is nagyvonalúan bánik. A lényeg a továbbjutás, ami félgőzzel is sikerült a szerény képességű ellenféllel szemben. A következő edzőmeccs augusztus 4-én, szerdán Kónyban 18 órakor lesz, majd következik a már említett Gyirmót elleni jótékonysági mérkőzés hazai pályán vasárnap szintén 18 órakor.