A települési önkormányzat új képviselő-testülete: Nagy Zoltán, Hancz Gábor, Varga Lőrincné, Hokstok Imre és Jós László.
Október 12-én, kedden 18 órakor megalakult a győrsövényházi önkormányzat képviselő-testülete. Az eseményen Szabó Gáborné, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az október 3-i választás eredményét. Elmondta: a 686 választópolgár közül 273 élt szavazati jogával, ami 39,8 százalékos szavazati arányt jelent. Hokstok Imre polgármesterjelöltre 264-en szavaztak (100 százalék). A képviselőjelöltek közül Hancz Gábor 237, Nagy Zoltán 192, Varga Lőrincné 189, Jós László 148 szavazatot kapott. Varga Sándor (116 szavazat) nem jutott be a képviselő-testületbe.
Ezt követően Hokstok Imre polgármester és a megválasztott képviselők letették az esküt, majd aláírták az esküokmányt. Hokstok Imre ismertette programját. A hangsúlyt a folyamatban lévő beruházások – a szennyvízcsatornázás, valamint a volt Gárdonyi utcai tanácskozóterem helyén létesülő integrált közösségi szolgáltató tér – befejezésére helyezte, valamint arra, hogy a közösségi tereket (a faluházat és az ifjúsági klubot is) meg kell tölteni élettel.
A testület ügyrendi bizottságot választott. Elnöke Varga Lőrincné, tagja Jós László és Nagy Zoltán lett. Utána alpolgármester-választásra került sor: az új ciklusban is Hancz Gábor tölti be ezt a pozíciót. A régi-új alpolgármester letette a hivatali esküt.
Október 12-én 16.30-kor a győrsövényházi német kisebbségi önkormányzat is megalakult. Szabó Gáborné ismertette a választás eredményét. A névjegyzékben szereplő 65 személy közül 51-en voksoltak, ami 78,46 százalékos részvételi aránynak felel meg. Az első négy helyezett jutott be a testületbe: Szigetiné Walli Márta (42 szavazat), dr. Matusz Árpád (32), Czáka Zsuzsanna (28) és Tóthné Dési Krisztina (24). Fülöpné Vass Emília (22), Kissné Nagy Zsuzsanna (20) és Gecseiné Giczi Anikó (13) nem jutott mandátumhoz.
A képviselők átvették mandátumukat és letették az esküt. A testület elnöknek dr. Matusz Árpádot, elnökhelyettesnek Szigetiné Walli Mártát választotta meg.